BEKÖSZÖNTÖ
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm az olvasót!
1945-ben születtem Budapesten. A II. Világháború végetért. A sötét „rákosi-pajtás-korban” nöttem fel. Jelszó: Rákosi pajtás a mi apánk! Fiatal (11 éves) gyermekkét éltem meg az ellenforradalomnak minösített forradalmunkat. Élö emlék, de megsem teljes. A „kádárkorszak” alatt jártam a Fazekas gimnáziumba, hol alyan tanárok egyengették jövöbe vezetö útunkat mint; Ambrus tanárúr, biologia, Ada-Winter Pétet matematka-fizika, Móor Péter magyar-történelem. Mind-mind gyermek- és hivatásszeretö tanárok voltak. Áldja meg öket az Isten haló poraikban. Ma már tudom, hogy egy-egy tantárgy megismerésében, megszeretésében, vagy egy egész életre való megutálásában nagy szerepe van annak a pedagógusnak kinél elöször hallunk a tárgyról, ki elöször nyitja fel számunkra a tudás könyvét, kihez késöbb bizalommal fordulhatunk, ha valamit nem értünk. Az ö életképszerü magyarázatuk még a száraz matematikát is szinessé tudta varázsolni számunkra. Itt kaptam az elsö inpulzust az életre. Ök egy bizonyos védöburokkal vettek minket körül, mely még mais óv minket (engem) az élet viszontagságaitól, melyet én így nevezek: filozofikus gondolkodás.
Késöbb, a müegyetemi képzés után, mikor gyakorló tanár lettem, (gépipari müszaki tanár) a magam módján én is igyekeztem követni egykori mestereimet. Egykori tanítványaim, még itt is, ma is megkeresnek. Jó érzés! Már most elmondhatom; nem hiába élek.
Sajnos a sors számüzetésbe kényszerített, ennek történetét leírni most hosszú lenne, de itt sem felejtettem el származásom, identitásom, kötelességem. Szeretném, ha nemzeti múltunk közkincsé válna. Tudom: egy fecske nem csinál nyarat, de remélem, hogy minnél több kis fecskemadár tünik majd fel hazánk egén, remélem az elsö felreppenö fecskéket követi majd az összes kismadár.
„Lelkünk mint a sólyom úgy ül a bölcsesség karján,
-hogy elrepítsen mikor megszületünk, elereszt,-
s mikor meghalunk visszavár.”
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm az olvasót!
1945-ben születtem Budapesten. A II. Világháború végetért. A sötét „rákosi-pajtás-korban” nöttem fel. Jelszó: Rákosi pajtás a mi apánk! Fiatal (11 éves) gyermekkét éltem meg az ellenforradalomnak minösített forradalmunkat. Élö emlék, de megsem teljes. A „kádárkorszak” alatt jártam a Fazekas gimnáziumba, hol alyan tanárok egyengették jövöbe vezetö útunkat mint; Ambrus tanárúr, biologia, Ada-Winter Pétet matematka-fizika, Móor Péter magyar-történelem. Mind-mind gyermek- és hivatásszeretö tanárok voltak. Áldja meg öket az Isten haló poraikban. Ma már tudom, hogy egy-egy tantárgy megismerésében, megszeretésében, vagy egy egész életre való megutálásában nagy szerepe van annak a pedagógusnak kinél elöször hallunk a tárgyról, ki elöször nyitja fel számunkra a tudás könyvét, kihez késöbb bizalommal fordulhatunk, ha valamit nem értünk. Az ö életképszerü magyarázatuk még a száraz matematikát is szinessé tudta varázsolni számunkra. Itt kaptam az elsö inpulzust az életre. Ök egy bizonyos védöburokkal vettek minket körül, mely még mais óv minket (engem) az élet viszontagságaitól, melyet én így nevezek: filozofikus gondolkodás.
Késöbb, a müegyetemi képzés után, mikor gyakorló tanár lettem, (gépipari müszaki tanár) a magam módján én is igyekeztem követni egykori mestereimet. Egykori tanítványaim, még itt is, ma is megkeresnek. Jó érzés! Már most elmondhatom; nem hiába élek.
Sajnos a sors számüzetésbe kényszerített, ennek történetét leírni most hosszú lenne, de itt sem felejtettem el származásom, identitásom, kötelességem. Szeretném, ha nemzeti múltunk közkincsé válna. Tudom: egy fecske nem csinál nyarat, de remélem, hogy minnél több kis fecskemadár tünik majd fel hazánk egén, remélem az elsö felreppenö fecskéket követi majd az összes kismadár.
„Lelkünk mint a sólyom úgy ül a bölcsesség karján,
-hogy elrepítsen mikor megszületünk, elereszt,-
s mikor meghalunk visszavár.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése