MAGAMRÓL

Magamról ...
Igen furcsa, hogy egy műegyetemi diploma mellett, a képzettségi pályámon mindvégig megmaradva, a történelem felé fordultam, sőt elmélyedtem ebben az „útvesztőben”.

Családkutatással kezdődött. Feleségem révén kutatásom az Őrségbe vezetett, míg a magamé a középkori bádeni hercegségbe. Mennél mélyebben hatoltam be a múltba, annál több történelmi adatot kellett feldolgoznom, családunkkal kapcsolatba hoznom. Ezek az ismeretek igen szerteágazóak voltak. A múlt titkai vittek, hajtottak és közel tíz évet töltöttem el eközben a múlt titkainak megismerésével. Ezek az ismeretek már rég túlléptek azt a területet mely szűkebb értelemben a családra vonatkoztak. Az ismeretanyag azonban tovább bővült, bővítettem, hogy megértsem családunk cselekedeteinek mozgatórugóját. Tudatosult bennem, hogy az egyén és a nemzet (oda-vissza) kölcsönhatással vannak egymásra a legkisebb sejtből a családból kiindulva.

Ősöm a XVII. Században telepűlt a Magyar Királyságba, a bánáti határőrvidékre, mint határőr ezredes. Származásom ma már csak a nevem és családi címerem őrzi, én magam izzig-vérig magyarnak vallom magam. Szemmelweiss Ignácot, kit mint az anyák megmentője, mindnyájan jól ismerünk, megkérdezte egy alkalommal a budán székelő császári helytartó: Ön miért nem magyarosította a nevét mint a bátyja Szemerédi honvédszázados? Az anyák megmentője röviden így válaszolt: „Én ezzel a névvel is elég magyar tudtam maradni!”

Az eltelt ca. 300 év alatt a Riszterek (Riesterek) Móorott, Tatán és késöbb Budapesten települtek meg. Legtöbbje ma is Tatán él, hol apám, nagyapám -és így felfelé- születtek. A tatai I. Világháború hősi emlékmű talapzatára több ősöm neve is fel van vésve, de oldalági rokonaim is megtalálhatóak mint például: Lampert, Kustyán, stb.

Itt Stuttgartban 26 éve élek, változatlanul a magyar Szent Korona tagjaként, mai szóhasználattal élve magyar állampolgárként.

Úgy érzem, hogy a kutatásaim során bennem felhalmozódó ismeretanyagot, melyek nem találhatóak meg a történelemkönyv lapjain morális kötelességem az érdeklődőknek továbbadni mert;

A tanulás, az így megszerzett tudás,
A szabadság legmagasabb fokozata.

Megtisztelve érezném magam, ha az érdeklődő olvasó hozzászólásával, építő szándékú kritikájával megkeresne.

Stuttgart, 2006. június 26.

Üdvözlettel:


Riester Árpád